.:: PART NINETEEN ::. - Kiderült... mindenki tudja

Drágaságok!
Utolsó előtti rész. Most még nem mondok semmit. Majd a következőnél. Jó olvasást! <3 xX

.:: HOLLY ::. 

Fény. Ragyogó, fehér fény. Még a szemhéjamon keresztül is éreztem a nap kellemesen melengető sugarait és kezem alatt a puha füvet. Várjunk csak... fű? Fogalmam sem volt, hogy kerülhetek olyan helyre, ahol fű terem, mikor utolsó emlékeim szerint a kocsiban ültem hazafelé tartva, ezért kíváncsian nyitottam ki a szemem. 

Párat pislognom kellett a hirtelen fénytől, majd mikor kitisztult a látásom és körbenéztem, egy fákkal körülvett kis parkban találtam magam a földön fekve. Felnyomtam magam és a tenyeremen megtámaszkodva néztem körbe. A park hasonlított a Hyde parkra, de furcsállottam, hogy bár látszólag délután volt, mégis üres volt az egész.

Körbeforogtam, hátha valakit mégis felfedezek és tőlem néhány méterre meg is pillantottam egy ismerős alakot. Széles mosolyra húzódott a szám és feltornásztam magam, miközben a fiú elindult felém. Lassan sétálva közeledett, kezét lezserül zsebre dugta, göndör haját hátrafújta a langyos szellő. Mikor már csak néhány méter választott el, pimasz mosolyra húzódott a szája, amin muszáj volt kuncognom.

Aztán hirtelen feltűnt egy szőke lány és egyenesen a barátom felé tartott. Háttal állt nekem, de még így is felismertem. Arcomról lefagyott a mosoly és futólépésben indultam a göndör felé, de akárhogy igyekeztem sehogy sem értem a közelébe, ellentétben a szőke énekesnővel. Egyre jobban kétségbeestem, mikor odalépett a barátomhoz, átkarolta a nyakát, majd száját szorosan az övére nyomta.

- Ne! Harry, ne! Itt vagyok! - kiabáltam, de vagy nem akartak észrevenni vagy valami különös dolog folytán nem hallottak. - Harry - sikítottam zokogva, de nem figyelt rám....

- Holly! Holly, semmi baj! Hallasz?

A hang lassan férkőzött be a tudatomba és ezzel együtt több dologra is felfigyeltem. Többek között, az arcomat benedvesítő könnyekre, a karomat leszorító két erős kézre és az orrfacsaró fertőtlenítőszagra. Nagy erőfeszítések árán kinyitottam  a szemem és fájdalmasan felszisszentem a hófehér falak láttán.

- Hol vagyok? - hörögtem, a szám teljesen kiszáradt, olyan érzés volt, mintha napokat gyalogoltam volna a sivatagban víz nélkül.

- Kórházban - Nehezen bár, de összeszedtem a gondolataim és rájöttem, ki a hang gazdája. 

- Mi történt, Niall? - ujjaimat  a fiú karjára szorítottam, de az éles fájdalom miatt, ami a felsőtestembe hasított, kezem visszahanyatlott és rémülten körbeforgattam a szemem.

- Semmi baj, Hols, ne mozogj! - simította tenyerét a felkaromra és gyengéden visszanyomott az ágyra. - Szólok az orvosnak, csak maradj így, rendben?

Csak egy halvány bólintásra voltam képes, majd újra lehunytam a szemem, de úgy tűnt Niallnek ennyi is elég, mivel léptei egyre távolodtak, majd ajtócsukódást hallottam és csend lett. Megpróbáltam egy mély levegőt venni, de a mellkasomban keletkezett szúró fájdalom miatt, inkább maradtam a felületes lélegzésnél.

Pár perc múlva újra nyílt az ajtó és egy magas, barátságos arcú férfi lépett be, majd mögötte Niall is megjelent.

- Hogy van a fiatal hölgy? - mosolyodott el szélesen és az ágyam mellé lépve megkezdte a szokásos vizsgálatot, ellenőrizte az életjeleim és állítgatott valamit a gépeken.

- Fáj a fejem és a mellkasom - nyögtem ki erőtlenül.

- Ez természetes egy ilyen baleset után, de meglepően jók az eredmények - lapozta fel a papírjait.

Ahogy kimondta a baleset szót, a fejemben mintha egy film játszódott volna le, visszapörgettem minden pillanatot. A megnyitón vagyunk, Harryt keresem, meglátom, hogy Taylorral beszél, majd a lány odalép és megcsókolja. Mellkasomban újra éreztem a fájdalmat, amit akkor éreztem, mikor elkértem Nialltől a kocsikulcsot és elindultam haza. A könnyeimtől alig láttam valamit, ezért történhetett, hogy nem vettem észre az autót, ami áttért az én sávomba.

Kiszakítottam magam az emlékeimből és inkább a szőke fiúra koncentráltam, aki a szoba sarkában, nekem háttal állt és éppen telefonált, valószínűleg a srácok közül valakivel, az elkapott mondatfoszlányok tartalmából ítélve.

- Igen, nem rég ébredt fel. Sírt és Harry nevét emlegette. Nem, nem lehet ilyen fafejű! Be kell jönnie hozzá, nem mutatja, de belül borzalmas állapotban van. Vegyétek rá valahogy. Igen, minél hamarabb! Oké.

Úgy tűnt befejezte a beszélgetést, így én is inkább újra a fehér köpenyes férfire figyeltem. Miközben Niall felém fordult, zsebébe csúsztatta a mobilt és amint találkozott a tekintetünk rögtön elkaptam a fejem. Nem akartam, hogy azt higgye hallgatóztam, még ha tényleg így volt is.

Miután Dr. Alward - mint kiderült, így hívják a dokit - befejezte a hosszadalmas vizsgálatot, rám parancsolt, hogy igyak sok folyadékot és pihenjek, majd távozott, ezzel újra ketten maradtunk Niallel a szobában. A szőke srác közelebb húzott egy széket és leült az ágyam mellé. Összeszorított szájjal, hogy nehogy egy fájdalmas sziszegés is elhagyja a számat, nagy nehezen feltornáztam magam ülő helyzetbe és szemügyre vettem ír barátomat. Eddig annyira kába voltam, hogy észre sem vettem, milyen nyúzott Niall arca, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek és fáradtan pislogott, de mikor érzékelte, hogy figyelem, még sikerült összehoznia egy igazi Nialles mosolyt.
- Menj haza, pihenned kell - noszogattam, bár bevallom, féltem egyedül maradni, de jelenleg Niall fontosabb volt ennél.
- Dehogyis - rázta a fejét. - Megvárom amíg bejön helyettem... valaki - nyögte ki végül, de tudtam, eredetileg nem ezt akarta mondani.
- Niall, meddig voltam eszméletlen? - kérdeztem halkan. Egy pillanatig hezitált, de könyörgő tekintetem láttán, felsóhajtott és beletúrt a hajába.
- Egy hétig.
Lehunytam a szemem és egy elkeseredett sóhaj szökött ki a számon. - Mi történt, amíg nem voltam magamnál? - kérdezősködtem tovább. - Niall, kérlek mondd el! - tört ki belőlem feldúltan. Éreztem, láttam rajta, hogy valami nem stimmel.
- Kiderült, Holly. Darcy ideutazott. Mindenki tudja.
- Harry? - A hangom nem volt hangosabb a suttogásnál és reménykedve néztem Niall szemébe, de a fiú csak lemondóan megrázta a fejét. Éppen ettől féltem. A mellkasomba fájdalom nyilallt, de most nem a sérüléseim miatt. Minden félelmem az volt, hogy a göndör mit fog szólni, ha ez az egész kiderül. És tessék, bekövetkezett amitől a legjobban tartottam... magam előtt láttam a Harry megvető tekintetét, amit a hazugságom okozott.

Niall a karomra simította a kezét és bátorítólag megszorította. Próbáltam tartani magam, de a lenéző zöld tekintet belefúrta magát a gondolataimba. Belenéztem a szőke fiú szomorúságtól csillogó szemeibe, majd a karjába vetettem magam és fejemet a vállába fúrva zokogni kezdtem. Szorosan átkarolt és együttérzően simogatta a hátamat egészen addig, míg egy kicsit meg nem nyugodtam. Óvatosan lefejtettem magamról a fiú karjait és hátamat a feltornyozott párnáknak vetettem.
- Összebőgtem a pólód - szipogtam a felsőjén lévő foltot bámulva. - Elcsesztem mindent, Nialler. Harry utál és soha többet nem áll szóba velem. Azt is csodálom, hogy te idejöttél.
- Senki nem utál, Holly - rázta a fejét, mire felvontam a szemöldököm. - Ne nézz már így! Harry csak egy kicsit mérges és össze van zavarodva, de majd megnyugszik. Elfelejtette, ő hányszor kamuzott már.
Olyan komoly arccal és meggyőzően nézett rám, hogy végül sikerült egy halvány mosolyt csalnia könnytől csillogó arcomra.

- Na ez a beszéd! - mosolyodott el azzal a tipikus győztes mosollyal, hogy sikerült jobb kedvre derítenie. - Most pedig aludj egy kicsit! Amíg nem jön be valaki, addig itt maradok - utasított, miután nem sikerült elnyomnom egy ásítást.

- Köszönöm, Niall. Mindent - motyogtam elérzékenyülve és megpróbáltam kipislogni szememből a feltörő könnyeket. Csak remélni mertem, hogy a srácok nem kerültek összetűzésbe Niallel, mert a fiú tudott Darcyról és rólam. Azt nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam haragban lennének.

- Nem kell semmit sem köszönnöd. A barátom vagy, bármikor megtenném újra.

Niall csak nyomott egy puszit a fejemre, majd visszaült a székre és belemerült a telefonja nyomkodásába. Egy ideig néztem a szőke fiút, de a gondolataim igazából Harry körül forogtak. A gyomromba furcsa szorongás költözött, mikor arra gondoltam, milyen lesz újra látni, ezúttal már Hollyként.