.:: PART EIGHTEEN ::. - Minden csak hazugság lett volna?

Sálálálá. Sziasztok! :)
Meghoztam a következőt, so sorry, hogy megint majdnem két hét lett... lehet csak nem akarom még lezárni?! Mert úgy bizony, ha elolvassátok a részt, kiderül, hogy lassanként itt a végkifejlet. Ettől egyszerre sírok és nevetek, mert nagyon a szívemhez nőtt a blog... na de jó, nem lelkizek, egyenlőre még nincs vége!! A rész letargikus, különösebb hozzáfűznivalóm nincs, csak annyi: nagyon várom a kommenteket!  És jó olvasgatást! (: xX

.:: DARCY ::. 

- Darcy... - Niall hangja halk volt, mintha távolról beszélt volna és fáradtnak tűnt.
- Niall, valami baj van? - kérdeztem aggodalmasan, mire ír barátom csak mélyet sóhajtott. Kezdett megijeszteni a fura viselkedése, mindig is vidám srácnak ismertem, csak ritkán láttam idegesnek vagy szomorúnak, komoly dolognak kellett történnie, hogy kihozza belőle ezt az oldalát. - Minden rendben? Olyan furcsa a hangod. Megijesztesz! - próbáltam végre szóra bírni.
- Darcy... - ismételte újra a nevem, majd egy reszelős lélegzetvétel után fojtatta. - Hollynak... Holly karambozott.
Olyan halkan ejtette ki a szavakat, hogy néhány pillanatig nem is voltam biztos benne, hogy tényleg jól hallottam-e, de aztán megismételte, ezúttal hangosabban.
- Micsoda? - suttogtam elhűlve.
Niall mesélni kezdett, szavai zavarosnak tűntek és az sem segített, hogy a fiú idegességében rémesen hadart.
A lényeget azért értettem. Holly összekapott Harryvel, valahová elindult autóval és útközben balesetet szenvedett, aztán Niall arról kezdett hadoválni, hogy Harry mennyire sajnálja és, hogy most teljesen ki van, de engem jelenleg cseppet sem érdekelt göndör barátom. Egyedül arra tudtam gondolni, hogy a szőkeség miért nem említi a testvéremet. Mi van ha... Nem ilyenre gondolnom sem szabad!
Próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra és egyre csak azt kérdezgettem az ír sráctól, mi van Hollyval, mire végre közölte, hogy egyenlőre senki sem mehet be hozzá míg nem stabilizálják az állapotát, így egyenlőre nem tud több információval szolgálni.
- Szerintem ide kellene jönnöd, Cece... Szüksége lesz rád, ha felébred - javasolta csendesen Niall, mielőtt leraktuk volna.
- Tudom - motyogtam elszorult torokkal.
Miután elköszöntünk és leraktam a telefont, magam elé meredve próbáltam megemészteni a hallottakat. Bár nem régóta ismertem Hollyt, mégis az életem részévé vált. A testvérem volt és már nem tudtam volna nélküle elképzelni a jövőmet. Hiszen még annyi mindent nem tudok róla, olyan kevés időt töltöttünk együtt...
- Hols, minden oké?
Tyler hangjára felriadtam tépelődésemből és csak mikor a fiú gyengéden lefejtette ujjaimat a telefonomról, akkor vettem észre, milyen erővel szorítom a kis készüléket.
- Nem, semmi sincs rendben - ráztam a fejem és tudtam, most jött el az idő, hogy elmondjam az igazságot.
Miután beszámoltam a párizsi találkozásunkról, a tervről, hogy helyet cserélünk és, hogy eleinte milyen nehéz volt beilleszkedni egy másik életbe, nyugtalan csend telepedett ránk.
- Tehát te vagy Darcy, az ikertestvéred pedig, aki most Londonban van... ő Holly? - foglalta össze röviden a tényeket Tyler, amit az elmúlt egy órában zúdítottam rá.
Bólintottam. - Ty, kérlek ne haragudj rám... - emeltem könyörgő pillantásom a fiú arcára. - Sajnálom és teljesen megértem, ha emiatt már nem akarsz velem...
Félbehagytam a mondandóm, mikor Tyler elfordította a fejét és felemelte a kezét, hogy elhallgattasson. A sírás kerülgetett, mikor belegondoltam, hogy valószínűleg végleg elvesztettem a bizalmát és rosszabb esetben a fiút is. Csalódott bennem és remegő gyomorral vártam, hogy a szemembe vágja ezeket, majd közölje, hogy vége, ennyi volt.
- Miért hiszed azt, hogy emiatt elhagylak? - kérdezte végül és sötét tekintetével az arcomat tanulmányozta.
- Hazudtam neked, másnak adtam ki magam és átvertelek - soroltam. - Már volt akit kevesebbért is...
- Ne hasonlítsd magad másokhoz - vágott újra a szavamba és tenyere közé fogta az arcomat. - Én sosem tettem, akkor neked sem szabad. Ez az egész nem számít. Én téged ismertelek meg, veled beszéltem, veled töltöttem el annyi időt és beléd szerettem, nem a testvéredbe. Szeretlek és ezen semmi sem tud változtatni - ingatta a fejét, majd közelebb húzott és lassan megcsókolt.
Hatalmas kő esett le a szívemről, miután ezt közölte velem. Szorosan magamhoz öleltem, hozzápréseltem magam, olyan közel, ahogy csak tudtam és kétségbeesve, hitetlenkedve, de boldogan viszonoztam a csókot.
- Meg sem érdemellek - böktem ki értetlenül, mikor eltávolodott és zavartan megráztam a fejem.
- Szerintem meg tökéletesen megérdemeljük egymást - vigyorodott el és magához ölelve egy puszit nyomott a homlokomra, amivel sikerült egy halvány mosolyt varázsolnia az arcomra, de mikor eszembe jutottak a történtek a jókedvem pillanatok alatt elszállt. Most jön a legnehezebb rész. Elmondani mindenkinek... Meghoztam a helyes döntést.
- Londonba kell mennem - mondtam ki hangosan is a fejemben megfogalmazódott gondolatot.

.:: HARRY ::.

Órák teltek el. Hosszú órák, amiket teljesen tudatlanul, kétségbeesve várakoztunk végig a kórház folyosóján ülve. Mindenki szótlan volt, eluralkodott rajtunk a félelem, és rányomta a bélyegét az egész társaságra. Csak néhány elsuttogott párbeszéd és a cipőm csattogása törte meg a néma csendet.
Egyszerűen képtelen voltam egy helyben maradni. A hajamba túrva jártam el-vissza a folyosón és minduntalan az ajtó felé pillantgattam, ahol az orvos néhány órája eltűnt. Hiába próbáltak nyugtatni a többiek, egyre csak az járt a fejemben, hogy mindez az én hibám. Ha nem erősködöm, hogy jöjjön velem. Ha nem állok le társalogni Taylorral. Ha hamarabb észreveszem, hogy mi a szándéka, mielőtt Darcy meglátott volna minket... A rohadt életbe a sok ha-val!
- Harry... megértjük, hogy ideges vagy, hidd el, mindenki aggódik, de megtennéd, hogy leülsz és nem járkálsz körbe-körbe? Már én szédülök, ha rád nézek - kért meg kedvesen Danielle.
Kérésére beletörődve bólintottam és ernyedten huppantam le a Niall melletti székbe. Miután értesítettük a többieket mindenki ide sereglett, kivéve Perriet, akit hívták a kötelezettségei, de utasított minket, hogy ha van bármilyen fejlemény, mindenképpen értesítsük.
Újabb fél óra eseménytelen várakozás és ideges, lábdobogással eltöltött percek után megváltásként ért, mikor nyílt az ajtó és a fehér köpenyeges férfi kimerült arccal közeledett felénk. Azonnal felpattantam és ökölbe szorított kezemet a combomhoz szorítva próbáltam kontrollálni ideges remegésem.
- Önök Darcy Higgins hozzátartozói? - futtatta végig tekintetét a népes csoporton. Egy gyors bólintással reagáltam, ezzel is ösztönözve a folytatásra. - Nos, az ifjú hölgy túl van az életveszélyen és sikerült stabilizálnunk az állapotát. Viszont agyrázkódása van, eltört a keze, egy bordája és megrepedt a kulcscsontja - arcom fájdalmas grimaszba rándult, ahogy hallgattam a doki szavait. Mindent megtettem volna, hogy helyet cserélhessek Darcyval és ne neki kelljen elviselnie a fájdalmakat.
- Bemehetünk hozzá? - tettem fel az egyetlen kérdést, ami jelenleg egyedüliként foglalkoztatott.
- Még altatásban van, de egy személy bemehet hozzá egy kis időre - emelte fel az ujját figyelmeztetően. - Pihennie kell, a sérülései elég súlyosak, idő kell a felépüléshez.
Hátrapillantottam a többiekre, akiknek az arcán a fáradság mellett megkönnyebbülés - hogy Darcy állapota stabil - és bizonytalanság - hogy vajon milyen állapotban lehet - tükröződött. Csakúgy, mint amit én éreztem belül.
- Menj Harry - nézett fel végül Liam és a többiek is egyetértően bólintottak. Hálásan biccentettem és megindultam a férfi után a kórterembe.
- Ne feledje, egy fél órát kap - figyelmeztetett az orvos, majd az ajtó előtt megállt és előreengedett.
Ahogy beléptem az ajtón, tekintetem azonnal agy ágyra irányult és olyan erővel szorítottam össze a szám, hogy megroppant az állkapcsom. Két lépéssel az ágy mellett voltam és térdre rogyva bámultam a barátnőmet.
Elképesztően rossz érzés volt látni így Darcyt. Apró termetével szinte elveszett a hatalmas kórházi ágyon. Az arcszíne most vetekedett a hófehér ágytakaróval, olyan sápadt volt és a feje körül szétterülő fekete haja éles ellentétben állt vele. Arcát, kezét - és valószínűleg a teste többi részét is - számos kisebb-nagyobb sérülés, horzsolás és seb borította, a homlokán pedig egy hatalmas kötés éktelenkedett. Orrából a lélegeztető gép csöve lógott ki, ép felkarjába pedig az infúzió csöpögött.
Remegő kezemet felcsúsztattam a takarón és óvatosan megérintettem az ép kezét. Ujjai jéghidegek voltak, mintha semmi élet nem lenne benne. Nem bírtam tovább, éreztem, ahogy a könnyek végigcsorognak az arcomon és kitört belőlem a sírás.
- Annyira sajnálom, Cece! Annyira... én nem akartam! Bárcsak én lettem volna ott - motyogtam és fejemet az ágy szélére hajtottam, miközben még mindig a kezét szorongattam.
Csendesen zokogtam és hallgattam a gépek monoton pittyegését, míg le nem telt a megadott fél óra. Mást nem nagyon tudtam csinálni, minthogy magamban imádkozom, hogy Darcy minél hamarabb rendbe jöjjön. Lassan feltápászkodtam a padlóról, egy apró csókot nyomtam a kézfejére és még utoljára ujjaim hegyével végigsimítottam az arcán.
Mielőtt kiléptem volna az ajtón gyorsan megtöröltem az arcomat, de a könnyektől vöröslő arcom úgysem tudtam volna elrejteni a többiek elől. Halkan behúztam magam után az ajtót és visszaindultam a többiekhez. A folyosó végén befordulva viszont megtorpantam és hitetlenkedve bámultam a srácok felé. Még a szemem is megdörzsöltem, hátha csak a fáradtságtól káprázik a szemem, de a látomás azután sem tűnt el. Meggyorsítottam a lépteim, de mielőtt odaértem volna a lány is felállt és elindult felém.
- Harry, ne ijedj meg... - kezdte.
- Mi a franc? Skacok, ez egyáltalán nem vicces - dühödten néztem a többiek felé, akik arca ugyanannyira - talán csak valamivel kevésbé - tükrözte vissza az én értetlenségemet, ez pedig csak még jobban összezavart. - Mi a fene folyik itt? - ismételtem meg a kérdést és fejemet a kórterem és a fekete hajú jelenség között kapkodtam. Szentül megvoltam győződve, hogy csak a képzeletem játszik velem.
- Én vagyok... Darcy - suttogta a lány. - Aki pedig odabent van, az ikertestvérem, Holly - Ezután elsírta magát, mire Niall felpattant és vigasztalóan ölelte át a lány vállát, én meg elképedve álltam a folyosó közepén.
- Ez... ez igaz? - Megerősítést várva néztem körbe a társaságon, mire Zayn egy bólintással adta tudtomra, hogy az előttem álló lány nem hazudott. De még mindig nem tudtam elhinni.
- Harry, jobb lesz, ha most hazamegyünk, majd Niall és Darcy itt maradnak Hollyval. Mi pedig elmagyarázzuk a történteket és pihenned is kell, különben egy percen belül állva elalszol. Holly egyenlőre rendben van és amint van valami fejlemény, azonnal visszajövünk - szorította meg a vállam Liam, mire kábultan bólintottam és hagytam, hogy az ajtó felé vezessenek.
Mikor elhaladtunk mellette, hallottam, hogy a "lány" még mindig halkan sírdogál, de képtelen voltam ránézni. Már nem tudtam mi igaz és mi az, amit csak beképzelek. Minden csak hazugság lett volna?