.:: PART SIXTEEN ::. - Telefonhívás

Sziasztok drágáim! :)
Ne haragudjatok, hogy megint késett a rész, de a héten alig volt időm írni. Viszont most meghoztam! Szerintem elég hosszú lett és kárpótol majd titeket a kimaradásért.
Apropó, már nem sok fejezet van az első kötet végéig - még úgy 4 részre lehet számítani, aztán lesz egy kis szünet és kezdődik a 2. kötet!
De most nem rizsázok tovább, kommenteket szívesen várok! Jó olvasást! (: x

.:: DARCY ::.

Ismét a tükör előtt álltam - a héten már másodjára - és megint csak magamat vettem szemügyre. Az utóbbi időben, illetve mióta Ty belépett az életembe, egyre kritikusabb vagyok magammal, pedig pontosan tudom, hogy Tyler úgy szeret, ahogy vagyok. Mégis volt bennem egy megfelelési kényszer, hiszen akárhányszor csak ránéztem a fiúra, ő tökéletesen nézett ki, ellentétben velem.

Most viszont elégedett voltam magammal. Anya tanácsára egy testre simuló, vörös szaténruhát vettem fel, ami alul kiszélesedett és laza fodrokban omlott a térdem fölé. Egész jól kiemelte az alakomat és tökéletes összhangban állt enyhén hullámos, szinte fekete hajammal, amit csak lazán feltűztem egy csattal.
- Kicsim, Ty megérkezett - kopogott be anya. - Szóljak neki vagy...
- Nem kell, készen vagyok - kaptam fel a táskám sietve és ahogy elhaladtam anya mellett, gyorsan megöleltem.
- Káprázatosan nézel ki - mosolygott rám és megszorította a kezem. - Érezzétek jól magatokat! - szólt utánam, mikor már a lépcső aljánál jártam.
Izgatottan lépkedtem az ajtóhoz és mielőtt kinyitottam volna, még gyorsan végigsimítottam a ruhámon.
- Hűha.
Mindössze ennyi volt Tyler reakciója, amikor kitártam az ajtót. Egy pillanatig egyikünk sem szólt egy szót sem, azt hiszem, mindketten felmértük egymást. Mivel eddig mindig farmerben és pólóban láttam, most furcsa volt, hogy a laza pulcsit zakóra cserélte, de fantasztikusan nézett ki.
- Hűha, milyen jól nézel ki vagy hűha, milyen ronda ruha? - kérdeztem szégyenlős mosollyal.
- Jól nézel ki - bólintott, majd csuklómnál fogva közelebb húzott magához és átkarolta a derekam. - Gyönyörű vagy, Hols - suttogta a fülembe és egy puszit nyomott a nyakamra, mire felkuncogtam és elhúzódtam tőle.
- Mehetünk? - fektette karját a vállamra és az ajtó felé irányított, de kibújtam az öleléséből.
- Egy pillanat - felkaptam egy lenge pulóvert és a táskámat, aztán visszaperdültem Ty mellé. - Na, most már mehetünk!
- Parancsoljon, hölgyem - Széles mozdulattal kinyitotta előttem az ajtót és a hatás kedvéért még meg is hajolt.
- Köszönöm, uram - mentem bele a játékba és kezemet nyújtva hagytam, hogy kivezessen, de nem bírtam tovább megállni és elnevettem magam.

~***~

Még le sem parkoltunk a suli előtt, de a dübörgő zene ritmusa és a villódzó fények játéka tudtomra adta, hogy a buli már javában tart. Amint Tyler leállította a kocsit, kipattant és átszaladt az én oldalamra, hogy segítsen kiszállni.
Enyhe idegességet éreztem arra gondolva, hogy mit szólnak majd az iskolatársaim, ha Ty oldalán sétálok be, de különösebben nem foglalkoztatott a dolog, hiszen az a lényeg, hogy én jól érzem magam vele. Mit számít másik véleménye?
Már a suli folyosóit tapostuk, mikor eszembe jutott valami. - Bassza meg! - sikkantottam fel és megtorpantam, mire Tylernek is kénytelen volt megállnia, ha nem akart maga után rántani.
- Mi az? - nézett rám értetlen arccal.
- Elfelejtettem az álarcot! - siránkoztam és tenyerembe az arcom. Nem is én lennék, ha nem felejtettem volna el álarcot hozni egy álarcosbálra...
- Nyugi van, Hols - mormolta Ty és a zsebéből előhúzott egy aranyszínű álarcot, majd a kezembe nyomta és ő is felvette a sajátját. Az egyszerű fekete álarc csak a szemét takarta, de állati jól nézett ki benne.
- Te vagy a legjobb! - sóhajtottam fel és egy gyors puszit követően én is feltettem a sajátomat.
- És erre csak most jöttél rá? - incselkedett és büszkén kihúzta magát, mire finoman a vállába bokszoltam.
- Ne szállj el! - figyelmeztettem nevetve, majd belekaroltam és folytattuk az utat a tornaterembe.
Ahogy arra számítottam is, amint beléptünk a terembe, minden fej felénk fordult. Döbbent, meglepett, mérges és értetlenkedő szempárok kereszttüzében lépkedtünk végig a termen. Fejemet kapkodtam az átható pillantások kereszttüzében, majd éreztem, hogy Ty ujjai csúszni kezdenek az enyéim közül.
- Mit csinálsz? - néztem rá riadtan.
- Úgy láttam zavar - válaszolt kifejezéstelen arccal és kerülve a tekintetem, elnézett a fejem felett.
- Ty - nevettem el magam megkönnyebbülten - bár érződött egy kis hisztérikus él is, a helyzet lehetetlensége miatt - és ráfogtam az ujjaira, hogy ne húzhassa el a kezét. - Nem zavar.
- Biztos? - kérdezte hamiskás mosollyal a szája sarkában.
- Sosem voltam még ennyire biztos semmiben - jelentettem ki határozottan. - Nem érdekel a véleményük!
- Mondtam már, hogy mennyire imádlak? - hajolt közelebb, hogy az újra megszólaló zenét túlkiabálja.
- Mintha említetted volna - vágtam töprengő fejet, mire elvigyorodott.
- Táncoljunk - fogta meg a csuklóm és nem foglalkozva többet az égető pillantásokkal a táncolók közé húzott.

Épp egy lassabb szám közepén tartottunk, "táncolunk" címszó alatt szorosan összesimulva lépkedtünk jobbra-balra és idétlenül felnevettünk, ha egyikőnk megtaposta a másik lábát, mikor Mrs. Rossberg megkocogtatta a vállamat tapintatosan félrevont.
- Miss Rosett, meg kell mondjam le vagyok nyűgözve! - kezdte elismerő pillantást vetve rám. - Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy néhány nap alatt sikerül helyrehoznia az egész díszletet, méghozzá ilyen szinten - mutatott körbe.
- Igazából nem egyedül csináltam - mosolyodtam el és a vállam felett hátrapillantottam Tylerre, aki az asztalok mellett álldogált és hősiesen tűrte a kíváncsi tekinteteket.
- Igen, hallottam, hogy akadt segítsége a fiatalember személyében - bólintott a tanárnőm és ő is Ty-t figyelte, aki talán szándékosan nem nézett felénk. Talán érezte, hogy éppen róla van szó - Csak köszönetet akartam mondani, hogy magának köszönhetően mégis sikerült megrendezni a bált. Számíthat az ajánlásomra! Most pedig menjen csak vissza szórakozni! - búcsúzott a tanárnő és hátat fordítva eltűnt a diákok tömegében.
Néhány pillanatig ledermedve álltam. Megcsináltam. Sikerült megszereznem Hollynak a tanárnő ajánlását. Megcsináltam!
- Na, mizu? - dörmögte egy mély hang a fülembe és ezzel egy időben két izmos kar fonódott a derekam köré.
- Köszönöm! - fordultam meg a karjaiban és hirtelen felindulásból erősen az ajkaira tapadtam. Úgy tűnt meglepte a reakcióm, de aztán ujjai belemartak a derekamba és felvéve a tempómat, nyelveink szenvedélyes táncba kezdtek. Kizártam az összes teremben tartózkodó iskolatársamat, csak mi voltunk ketten. Ty és én. És ennek pont így kellett lennie.
Csak akkor váltunk szét, mikor a zene elhalkult, ugyanakkor a tömeg morajlása erősebb lett. A nyakam nyújtogatva néztem a színpad felé, habár sejtettem mi fog történni. Az elmaradhatatlan bálkirály és királynő választás. Az igazgató fellépett a színpadra és ujjával megkocogtatta a mikrofont. Az eszköz bántóan éles hangot hallatott, mire a termen elégedetlen mormogás futott végig.
- Tehát, üdvözlök mindenkit a Handerson Gimnázium 2013. évi álarcos bálján! - kezdett bele a bevezető szövegébe. - Mint tudjátok, iskolánkban éves hagyomány, hogy az ilyen alkalmakkor bálkirályt és bálkirálynőt avatunk. Ezért kérem a jelölteket, hogy fáradjanak fel a színpadra! - Az igazgató sorolni kezdte a neveket - először a lányokét - és a jelöltek felsorakoztak mellette. - És végül Holly Rosett!
- Micsoda? - bukott ki belőlem hitetlenkedve. Nem, az lehetetlen! Én nem lehetek jelölt! - Tyler! - fordultam morcosan a fiúhoz, mert tudtam, hogy az ő keze van a dologban és széles vigyorát látva, nem is nyúltam mellé.
- Menj, csak rád várnak - biccentett a színpad felé mosolyogva és gyengéden előrelökött.
A pódiumot megvilágító, vakító fényektől hunyorogva botladoztam fel és megálltam a sor végén. Mellettem még négy másik lány állt, magabiztos mosollyal az arcán, a győzelem biztos tudatában, de én egyáltalán nem éreztem odavalónak magam. Esetlennek, jelentéktelennek tűntem a szüntelenül mosolygó lányok között és megkönnyebbülten siettem le, mikor Palmer Evans fejére felkerült a korona. Tekintetemmel végigpásztáztam a tömeget Tylert keresve, mikor a hátulról megragadta a karomat és megpörgetett.
- Nem nyertem - biggyesztettem le a számat szomorúságot színlelve, de belül olyan boldogság töltött el, hogy nem bírtam megállni mosolygás nélkül.
- Nekem akkor is csak te vagy az egyetlen hercegnő - suttogta a fülembe, miközben magához húzott és erősen átölelt. - Na jó, ez nyálas volt - fintorodott el, mire felkuncogtam.
- Fogd be, Barsow és inkább csókolj meg! - utasítottam, mire készségesen teljesítette a kérésemet. Puha ajkai az enyémeken simítottak végig, nyelve pedig a bebocsátásért könyörgött, amit meg is kapott minden ellenkezés nélkül. Tenyeremet a mellkasára simítottam és éreztem heves szívdobogását, ami mosolygásra késztetett, hiszen én is mindig ezt éreztem a közelében. Most mégis volt bennem valami rossz érzés, amit nem tudtam megmagyarázni.
Miután ajkaink elváltak egymástól, a vállára hajtottam a fejem és a többi pár közé vegyülve lassúzni kezdtünk, de néhány perc múlva a mobilom rezgésére figyeltem fel. Elég volt egy pillantást vetnem a kijelzőre, hogy tudjam: ezt most muszáj felvennem.
- Mindjárt jövök - szóltam oda Tynak és lépteimet meggyorsítva, a táncolók között szlalomozva a folyosóra igyekeztem. Mikor viszonylag elcsendesült a tornateremből üvöltő zene, rányomtam a fogadásra és a fülemhez emeltem a készüléket. - Niall?