.:: PART ELEVEN ::. - Majdnem együtt

Hai, babes!
Ne haragudjatok a csúszás miatt, nem ment az írás, de most meghoztam a következő részt és nagyon remélem, hogy tetszeni fog! :)   Jó olvasást!

.:: HOLLY ::.

Nem tudnám megmondani reggel mi keltett fel: az ablakon besütő napfény, ami a szemhéjamon keresztül kitartóan próbálta meg kiégetni a szemem vagy a kínzó fejfájásom.Valószínűleg mindkettő, együttes erővel. Rögtön tudtam, hogy nem otthon vagyok, az ágyneműnek sem a megszokott illata volt.

 Pislogtam párat, hogy visszanyerjem a látásom, majd kíváncsian körülnéztem.
Nem kellett sokáig azon tűnődnöm, hogy hol is vagyok, a szoba berendezését és a szétdobált ruhákat látva, rögtön tudtam, hogy ez egy fiú szobája. Már csak az nem volt teljesen világos, hogy kié és hogyan kerültem ide, de aztán hirtelen bevillantak képek.
Egyedül támasztom a pultot, Harryt és a szőke énekesnőt figyelve... Louis sorra rendeli az italokat... a srác, akivel táncolok, a csók....
Villámgyorsan ültem fel, hogy újra körülnézzek, de nem változott semmi, ugyanúgy egyedül feküdtem az ágyban és a ruhám is rajtam volt, tehát nem történhetett semmi olyan, aminek nem kellett volna, netán nem akartam.
Kicsusszantam a takaró alól, halkan nyitottam a szobaajtót és kilestem a folyosóra, de nem láttam senkit itt sem, ezért próbáltam minél halkabban leosonni a lépcsőn, de meztelen talpam még így is kellemetlenül hangos zajt csapott. Olyan személyt vagy dolgot kerestem, ami támpontot adhat, hogy hol is vagyok.  Mikor beléptem a nappaliba és tekintetem rögtön vonzotta a helyiség egy pontja.  Hitetlenkedve meredtem Harryre, aki egy szál boxerben terült szét a kanapén és édesen szuszogott. Tekintetem elidőzött rajta és - bár tudtam, hogy senki sem lát -, mégis elvörösödtem, hogy a félmeztelen fiút bámulom. Gyorsan visszaszaladtam és a szobából hozott takaróval betakartam, de közben önkéntelenül végigsimítottam a mellkasán. Az érintésemre mocorogni kezdett, ezért halkan hátrálni kezdtem és kisprinteltem a nappaliból. A fürdőben megszabadultam a tegnapi ruhámtól, magamra rángattam Harry egyik melegítőjét és egy pólót, közben pedig folyamatosan járt az agyam. Mit keresek Harrynél? Mit csináltunk az éjszaka? Illetve tudom, hogy semmi olyat nem csináltunk, de frusztrált, hogy nem emlékszem dolgokra. Például, hogy mi történt azután, hogy...ó, jajj!

Volt egy olyan érzésem, hogy valami nagy hülyeséget csináltam, de nem akartam ezen rágódni, ezért úgy döntöttem, készítek reggelit. Majd éhen veszek és ha Harry felébred, ő is biztosan éhes lesz.
 A konyhába lépve, célba vettem a hűtőt és kipakoltam mindent a pultra, amit csak találtam. A tűzhelynél viszont megakadtam a sok kis gomb és a digitális főzőlap használatánál. Fél kézzel a rántottának készülő tojást és sonkát egyensúlyoztam, a másikkal pedig a tűzhelyet próbáltam működésre bírni - meg kell mondjam eredménytelenül és valószínűleg el is rontottam. A homlokomat ráncolva, gondterhelten hajoltam a főzőlap felé, találomra bökdösve a gombokat, hátha sikerül valami eredményt elérnem.
- Igyekezhetnél kicsit. Éhes vagyok - mormolta a fülembe egy álmos hang és Harry áthajolt a vállam fölött, hogy belenézhessen a serpenyőbe.
- Jesszusom, Styles! - ugrottam előre és szemrehányóan pillantottam a göndörre. - Te mióta figyeled, hogy itt szerencsétlenkedem?
- Csak egy egészen kicsi ideje - vigyorodott el, ujjával mutatva az 'egészen kicsit'. - És leszokhatnál erről a Styles-ozásról! - mormolta.
- Hát remélem, hogy jól szórakoztál! Mert, így csak még később lesz kész - fújtattam hevesen kapkodva a levegőt és lecsaptam a pultra a rántottás serpenyőt.
- Erre nem gondoltam - motyogta lelombozódva.
- Akkor, légy oly szíves és segíts! -böktem a főzőeszköz felé.
Harry készségesen felpattant és a tűzhelyhez ugrott. Megnyomott egy nyamvadt gombot - amivel én negyed óráig próbálkoztam -, és visszaülve a székére, előzékenyen átadta a reggeli készítés szerepét.
Feltettem a tűzhelyre a serpenyőt majd nekiálltam a szendvics készítésnek. Harry olyan nyugodtan nézte végig, ahogyan egyszerre próbálom megkavarni a rántottát és összevágni a zöldségeket, hogy kedvem lett volna ráborítani a fejére az egészet.
- Segítesz? - tettem fel az egyszerű kérdést, ami öt perc kínlódással előbb is eszembe juthatott volna.
- Nem is tudom. Innen valahogy élvezetesebb nézni - válaszolt elgondolkodva, de végül magára vállalta a szeletelést.

.:: HARRY ::.

 - Ó, hogy az a rohadt... - káromkodtam el magam és ingerülten eldobtam a kést, mire Darcy ijedten fordult hátra, hogy megnézze mit művelek.
A tenyeremen végighúzódó vágás égetett és forró csíkban ömlött belőle a vér. Szeletelés közben annyira elbambultam a tűzhelynél sürgölődő lány látványában és a saját gondolataimban, hogy sikerült megvágnom a kezem. Gyorsan a  mosogatóhoz léptem és megnyitva a csapot folyatni kezdtem a vizet sérült kezemre.
- Úristen Harry, jól vagy? - sietett oda Darcy és ideges arccal nyúlt a kezem után, hogy megvizsgálja.
- Semmiség, Cece. Csak egy kis vágás - legyintettem émelygő arcát látva, de mikor puha ujjait végigsimította a tenyeremen fájdalmas grimaszba rándult az arcom.
- Semmiség? Harry, ezt muszáj kitisztítani és bekötözni! - erősködött és bár láttam rajta, hogy feszélyezi a vér látványa, leültetett az asztalhoz és nekilátott bekötni a sebet.
- Á, ez rohadtul csíp! - ordítottam fel, mikor a fertőtlenítő hozzáért a sebhez.
- Nem is azért találták ki, hogy kellemes legyen. Így nem fog elfertőződni. Maradj nyugton! - szorította meg a csuklóm és figyelmét újra a vágásra fordította.
- Aranyos, mikor így koncentrálsz - csúszott ki a számon, ahogy elnéztem, amint homlok ráncolva ügyködik.
Meglepődve pillantott fel, majd zavartan pislogott néhányat és elpirulva folytatta a kezem bekötözését.
- Kész - motyogta, én pedig ki-be mozgattam az ujjaim, hogy ellenőrizzem.
- Köszönöm - mosolyodtam el, de feltűnően kerülte a tekintetem. A keze után nyúltam, de kapkodva felpattant és visszasietett a tűzhelyhez. Követtem. - Darcy - próbálkoztam újra, de ismét süket fülekre találtam, úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
Mielőtt végig gondolhattam volna mit teszek, elkaptam a karját magam felé fordítottam és kezemmel az álla alá nyúlva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Harry... - el akarta fordítani a fejét, de nem engedtem.
- Én is szeretlek - bukott ki belőlem.
- Harry, kérlek - suttogta erőtlenül és kényelmetlenül fészkelődni kezdett a szorításomban. - Nem lehet...
- Miért?
- Több okot is tudok mondani. Ott van Taylor, a barátnőd - Itt már közbe akartam szólni, de gyorsan folytatta. - Harry, egy híres banda tagja vagy és ha te véletlenül... valami lehetetlen okból kifolyólag éreznél irántam valamit, amit kétlek, még ott lennének a többiek, akik nem tudom mit szólnának hozzá, ha mi... és apa meg a rajongóid... - hadarta levegővétel nélkül, én pedig a legegyszerűbb, de jól bevált módszert használtam fel, hogy elhallgattassam: megcsókoltam.

.:: HOLLY ::.

 Egész végig erre a pillanatra vártam, hogy magához öleljen, megcsókoljon és elmondja, hogy szeret, most mégis annyira furcsa érzésem volt. Kétségek. Ezt ő is megérezhette, mert néhány másodperc múlva eltávolodott tőlem.
- Mitől félsz ennyire? - kérdezte eltolva magától, miközben zöld szemével pásztázva az arcomat.

- Én nem félek - motyogtam dacosan, de ahogy kimondta, úgy vágott arcon a felismerés: de, igenis félek.

Félek, hogy Darcy, Niall, apa és a többi fiú mit szólna a Harryvel való kapcsolatomhoz. Hogy a rajongók, hogyan reagálnának. Félek, hogy Taylor beváltaná a fenyegetését. Persze nem magamat féltettem, sokkal inkább a többieket, legfőképp az előttem álldogáló fürtöst. De amitől a legjobban féltem az az, hogy kiderül a hazugságunk és örökre elveszítem.
- Nem akarsz velem lenni? - Ahogy rám nézett, tekintete megbántottságot sugárzott, amitől az én szívem is fájdalmasan összeszorult.

- Nem ez a baj, csak... ha csak barátok vagyunk, úgy kisebb az esélye, hogy elveszítelek… és egyébként is, ott van Taylor - dadogtam és lehajtottam a fejem. Szívem szerint elmondtam volna az igazságot, de a fejemben a szőke énekesnő hangja csengett „ Csak tartsd távol magad Harrytől és nem lesz baj…”

- Darcy... - kezével az állam alá nyúlt és finoman felemelte, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön. - Én mindig itt leszek neked!

- Ígéred? - csúszott ki a számon a meggondolatlan kérdés.

- Ígérem – válaszolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Én persze tudatában voltam, hogy ez nem következhet be, de ő nem tudhatja.

- Így görbülj meg? - mutattam mosolyogva behajlított mutatóujjam.

- Még jobban is! - vigyorodott el, majd felkapott és pörgetni kezdett.

- Ne! Harry tegyél le, kérlek! - kiabáltam a vállát ütögetve, de mintha nem is hallotta volna. - Harry, ha nem fejezed be, sikítani fogok! - figyelmeztettem, mire felröhögött, de végre megállt, letett és egy szájra puszival engesztelt ki.

Miután megreggeliztünk, letelepedtünk a nappali kanapéjára és édes semmitevésbe merültünk. Harry az ölembe hajtotta a fejét, én pedig göndör fürtjeibe túrva, elgondolkozva meredtem magam elé.

- Min töröd a fejed? - fürkészte Harry az arcomat és addig nyújtózkodott, hogy egy puszit nyomhasson az államra, mire halkan felkuncogtam, de rögtön le is hervadt a mosolyom.
- Rajtad, rajtam...rajtunk, de leginkább azon, hogy Taylor mit fog szólni, ha megtudja - vallottam be és félve pillantottam az arcára.
-Cece, ne foglalkozz ezzel. Mindannyian felnőtt emberek vagyunk, el tudjuk dönteni mit akarunk és én nem akarom, hogy a menedzser mondja meg, hogy kivel lehetek együtt. Taylor is meg fogja érteni - érvelt, zöld szemeit az enyémekbe fúrva, de bármennyire is szerettem volna elhinni, Taylor fenyegetése megrémített.
- Én nem akarom, hogy megtudják, hogy te és én... Mi lenne, ha inkább hagynánk, hogy azt higgyék, még mindig Taylorral jársz?
Még be sem fejeztem a kérdést, de már megbántam, hogy egyáltalán eszembe jutott ilyesmi. Harry arca elsötétült, a gödröcskéi eltűntek és érezhetően elkomorodott.
- Rendben, ha ezt akarod, akkor nem szólunk róla senkinek - mormogta, fejét elhúzta a kezemtől és felült. - Gyere, hazaviszlek.
Francba! Én és a hülye nagy szám! Sikerült megbántanom Harryt, pedig ő nem akart mást, csak velem lenni. Én viszont túlságosan tartottam attól, hogy Taylor fenyegetése nem engem fog célba venni...