.:: PART TWO ::. - Mint két tojás

Hai, babes! 

Tehát, mivel kész lettem, így gondoltam hozom nektek a következő részt, remélem tetszeni fog! A véleményeteket továbbra is szívesen fogadom, akár pozitív, akár negatív és az új olvasóknak is örülnék! Következő rész időpontja ismeretlen, de igyekszem vele! :D

Ps.: Ha a cikket meg akarjátok nézni nagyba, kattintsatok rá! :D   

  Tovább nem is húzom az időt, jó olvasást! :)

.:: HOLLY ::.

Egész úton, míg a hotelhez értünk a repülőtéren látott lány járt a fejemben. Annyira lehetetlen és mégis... mintha ismerném. Teljesen elmerültem a gondolataimban, ezért anyát is csak harmadjára hallottam meg.

- Hol jársz, te lány? - mosolygott rám fejét rázva és szeretetteljesen megsimogatta a karom.

Csak sóhajtva viszonoztam a mosolyt, majd követve anyát kimásztam a taxiból és kinyújtózkodtam, miközben szemügyre vettem a hotelt, ahol a következő pár napot tölteni fogjuk. Acte V. Nem tűnt egy tipikus öt csillagos hotelnek, de belülről szép és otthonos helyiségek fogadtak, ráadásul olcsó volt a szobafoglalás és a városközpontban ez ritka dolog.

Úgy terveztük, hogy a délelőttöt pihenéssel töltjük, délután pedig - hódolva anya történelem iránt érzett szenvedélyének - megnézzük a Louvre Múzeumot, ami alig fél órára volt a hoteltől. Ha már itt vagyunk, ne pazaroljunk el egy napot sem!

- Anya, szerintem nem erre kell mennünk - közöltem anyával óvatosan, tartva a reakciójától.

- De, biztos vagyok benne, hogy erre van a múzeum, hiszen megnéztem a várostérképen - motyogott, bizonytalanul kapkodva a fejét. Már vagy fél órája bolyongtunk a környező utcákon, de csak nem akart elénk tárulni a múzeum impozáns épülete.

- Megkérdezek valakit, rendben? - vetettem fel ötletemet, mire anya csak beletörődve legyintett.

Odaléptem egy kedvesnek tűnő házaspárhoz, akik franciául csevegtek egymással, így reménykedtem, hogy útba tudnak igazítani.

- Elnézést - szólítottam meg őket gyámoltalanul, mivel elég régen használtam utoljára a francia nyelvet. Mindketten felém fordultak és a nő kedvesen rám mosolygott, ezért kicsit felbátorodva folytattam a mondandómat. - Meg tudná mondani, merre van a Louvre Múzeum?

- Persze - bólintott a nő előzékenyen. - Itt végig aztán a következő utca végén jobbra. Szerintem észre fogod venni - mutatott végig a széles utcán, én pedig erősen koncentrálva próbáltam megjegyezni az útirányt.

- Köszönöm - hálálkodtam és elköszöntem, amit csak egy jókedvű nevetéssel viszonzott, majd visszafordult a férjéhez.

- A következő utca jobbra - ismételtem anyának, amikor csatlakoztam hozzá.

Végigsétáltunk a hosszú utcán, amit egyik oldalról a Szajna, másikról pedig az épületek fogtak közre. A város rengeteg látnivalót tartogatott és az emberek zsivaja kellemesen összeolvadt az utcákon szóló, halk zeneszóval. A karácsony közeledtével a város felpezsdült és én mindig is szerettem a nyüzsgést, ezért élvezettel vegyültem el a tömegben, míg meg nem pillantottuk a Múzeumot, ami kiemelkedett a többi épület közül.

Nem csak kívül, de belül is lenyűgözően volt kidolgozva, alig hogy beléptünk, anya máris elvarázsolva hagyott ott, hogy megcsodálhassa a Milói Vénuszt. Egy darabig én is érdeklődve nézegettem a kiállítási tárgyakat, de engem nem kötött le annyira ez az egész, mint anyát, ezért úgy döntöttem az épületen kívül várom meg .

Közöltem vele, hogy ha végzett, odakint megtalál, majd elhagytam a Múzeumot és séta közben nézegetni kezdtem az üzletek kirakatait, de egy idő után ez is egyhangúnak bizonyult. Találtam egy újságosbódét és - hogy ne unatkozzak, amíg anyára várok - leemeltem egy magazint, kifizettem és letelepedtem egy szabadtéri étterem egyik kis asztalához, ahonnan ráláttam a Múzeumra és az Eiffel Toronyra is, amit talán a legjobban szerettem a város látványosságai közül.

Kizárva a külvilágot, belemerültem az újságba és csak akkor eszméltem fel, amikor a szék hangos csikorgása zavart meg és valaki levágódott a velem szemközti ülőalkalmatosságra.

- Jézusom! - suttogott a hang gazdája, mire csodálkozva néztem fel és majdnem elestem a székemmel, mikor döbbenten hátrahőköltem.

- Nem, ez... ez lehetetlen. Ilyen nincs - dadogtam összezavarodva, miközben néhány ember megrovó pillantásától kísérve felállítottam az elborult széket és visszahuppantam rá.

- Én is ezt hittem, mikor megláttalak a reptéren. De most már nem vagyok benne olyan biztos - motyogta a lány és kételkedve felhúzta az orrát.

Néhány percig csak szótlanul bámultuk egymást, de kétségtelen, nem a képzeletem játszott velem. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha saját magammal néztem volna farkasszemet. A lány arca, szeme és sötét haja, amely ugyan most egy svájci sapka alá volt betűrve egyértelműen szakasztott mása volt az enyémnek. Még a színe is... őrület.

.:: DARCY ::.

- Mégis, hogy lehetséges ez? - kérdezte meg már vagy századjára Holly.

- Nem tudom - mondtam ki egyszerűen azt, amit jelen pillanatban éreztem. - De nagyon úgy tűnik, hogy a szüleink nem mondtak el valamit. Hány éves vagy?

- Tizenhét és fél - motyogta.

- Én is - bólintottam mereven és ezzel magamban le is zártam a találgatást. - Tehát, ikrek vagyunk.

- Ikrek? - visszhangozta a szót Holly meglepetten. - De hát...

- De hát, mi? Úgy nézünk ki, mint két tojás. Ugyanakkor születtünk, te anyukáddal élsz, én apával - soroltam. - Egyszerű. A szüleink különváltak és úgy látták jónak, ha minket is elfeleznek - osztottam meg az elméletemet Hollyval. Ha bár eszembe jutottak más lehetőségek is, mint például földönkívüliek, klónozás, de mégis az ikres téma tűnt a legvalószínűbbnek, így ezeket gyorsan el is vetettem.

- Darcy - ejtette ki a nevem az ikertestvérem. Hű, nehéz lesz megszokni a dolgot. - Milyen apa?

- Fantasztikus és lökött, de legtöbbször szigorú - nevettem el magam a helyzet ellenére. - Viszont a legjobb apa a világon. És anya? - kérdeztem vissza kétségektől gyötörve. Még mindig nehéz volt elhinnem, hogy az anyukám nem is olyan elképzelhetetlen személy, mint amilyennek gondoltam kiskorom óta.

- Kelekótya és szétszórt - vigyorgott rám Holly szélesen. - De a legjobb anya a világon és mindig a legjobbat akarja adni nekem.

Ezután beállt köztünk a csend, de nem volt kínos, inkább kellemes. Túl sok új információt nyertem, alig fél óra alatt, amiket meg kellett emésztenem és ezzel Holly is így lehetett, mivel kinyitotta az előtte heverő magazint és céltalanul lapozgatni kezdte ide-oda, azonban látszott, hogy gondolatban teljesen máshol jár, az én szemem viszont megakadt az egyik oldalon.

- Megnézhetem? - biccentettem az újság felé, mire szó nélkül a kezembe nyomta, de már a cím átfutása után rájöttem, hogy nem tudok mit kezdeni vele.

- Ezt nem tudom elolvasni - toltam el magamtól a magazint a fejemet rázva, mire kérdő tekintettel nézett rám. - Franciául van és nem tudok franciául - világosítottam fel.

Egy bólintással nyugtázta a válaszomat, majd maga elé húzta az újságot és készségesen olvasni kezdte a cikket.

- Noha mindenki kételkedett Harry Styles és Taylor Swift románcában...

- Mi a csoda? - szakítottam félbe már az első mondat után és kikerekedett szemekkel húztam közelebb a széket, hogy én is rálássak az említett lapokra. - Biztos, hogy ez van benne?

- Ha nem engeded, hogy elolvassam, akkor egyikünk sem fogja megtudni - közölte halvány mosollyal, majd szeme újra a sorokat kezdte pásztázni - Tehát... úgy tűnik a pár tényleg komolyan gondolja kapcsolatát. Nemrégiben lencsevégre kapták őket... - folytatta és ez így ment még egy fél oldalon át.

De amikor ahhoz a részhez ért, ahol újra felhozták, hogy elvileg köztem és Harry között több lehetett, mint szimpla barátság, nem tudtam tovább nyugton maradni. Kikaptam a kezéből az újságot és közelebbről szemügyre vettem a képeket. Az egyik engem és Harry-t ábrázolt, elég régi kép volt, mert mióta elkezdtek pletykálni rólunk, próbáltunk minél kevesebbet együtt mutatkozni nyilvánosság előtt, hogy eloszlassunk a híreszteléseket.

A másik kép viszont a napokban készült, pontosabban a srácok New York-i tartózkodása alatt. Göndör barátomat és a szőke lányt félreérthetetlenül meghitt környezetben kapták lencsevégre, amint nevetgélve sétálgatnak New York utcáin. Természetesen tudtam, hogy az utóbbi időben Harry eléggé összebarátkozott Taylorral és a szőke lány is velük tartott New Yorkba, de az állítólagos kapcsolatról fogalmam sem volt és ezért nem voltam benne biztos, hogy tényleg igaz a cikk. Elvégre Harry szólt volna nekem! Vagy mégsem?

- Az te vagy a képen Harryvel? - hajolt közelebb Holly és csodálkozva vette szemügyre a képet, mire csak könnyeimet nyelve bólintottam. Nem tagadom, rosszul esett, hogy Harry nem mondta el a dolgot. Ennyire nem bízna bennem? - Honnan ismered?

- Apa a menedzserük - válaszoltam megköszörülve a torkom, hogy eltüntessem a hangomban bujkáló rekedtséget. - Szinte mindennap találkozok velük, nem csoda, hogy ilyeneket találnak ki - mosolyodtam el keserűen és az újság felé böktem.

Holly már válaszra nyitotta a száját, mikor az asztalon heverő telefonja rezegni kezdett és ő ezzel egy időben kapta hátra a fejét a Louvre Múzeum felé.

- Anya - motyogta elsápadva és felpattant. - Most mennem kell. Holnap ugyanitt? - kérdezte sietve, mire rábólintottam. - Rendben, akkor szia - mosolyogta, majd gyorsan megölelt és hátat fordítva elsietett.

- Szia - szóltam utána, bár tudtam, hogy már úgysem hallja.

A " Haylor" dolog - ahogy az újságban nevezték - még egy lapáttal rátett az így is zavart lelkiállapotomra és már semmi kedvem nem volt a városban kószálni, így felálltam és kezembe fogva a magazint, amit Holly a nagy igyekezetben itt hagyott, a hotel felé vettem az irányt. Úgy tűnik Harrynek igaza van: Párizs tényleg elég zűrös város!